Tolókapuknál alapvetően két fajtát különböztetünk meg. A hagyományos, sínen csapágyazott görgőkön gurulót (mint a felső képen) és amiből mostanában egyre többet készítünk, az úgynevezett úszókaput. Az úszókapunál nincs lefektetett sín, a kapu a levegőben „úszik” ki és záródásnál egy pihenőre ül fel.

Automatizálásuk tekintetében nincs különbség a kétfajta tolókapu között. Mindenképpen a kapunkhoz válasszunk megfelelő méretű tolókapu motort, hogy elkerüljük a felesleges pénzkidobást, vagy az alul méretezésből adódó kellemetlenségeket. A tolókapunk gyártója meg fogja tudni mondani nekünk, hogy hány kilogramm az elkészült kapu, így a kapott adat alapján már megfelelő tolókapu automatikát tudunk választani. Nagyon fontos, hogy ne felejtsük el a biztonsági berendezéseket (fotocellák). Az elektromos kapuk nyílásába mindenképpen szükséges fotocellát elhelyezni, így a kapuautomatika nem tud rázárni az autónkra, vagy rosszabb esetben a gyermekünkre, aki épp a biciklijét tolja ki. Ha nagy forgalmú helyen lakunk, akkor szükség lehet további fotocella pár elhelyezésére is a belső oldalon (mint a felső képen is látszik). Erre azért van szükség, ha nem tudunk kihajtani egyből az utcára és beljebb állunk meg, mint a kapu síkja, a kapu ne csukódjon ránk, vagyis az autónkra. Forgalmas helyeken szükség van figyelmeztető villogó lámpára is, hogy a közlekedő gyalogosok felfigyeljenek a kihajtásra.

Rengeteg kiegészítővel fel tudjuk szerelni az automatikánkat, amik segítik a napi felhasználást: kulcsos kapcsoló, kód tasztatúra, rádiós nyomógomb és akár a mobiltelefonunkkal is tudjuk nyitni a kapunkat.

Kérjen ajánlatot, hívjon most!